Mecsér községe Győr-Moson-Sopron megyében, a Mosonmagyaróvári járásban, a Mosoni-Duna partján fekszik.
A település a Szigetközi Tájvédelmi Körzet védelme alá tartozik. Természeti értékeit tekintve így a folyó és környezete kiemelt jelentőséggel bír. A Mosoni-Duna menti füzeseknek, nyárasoknak, valamint a part menti nádasoknak gazdag élővilága van. Énekesmadarak (pl. erdei pinty, csilpcsalpfüzike, cinke), harkályok (kiemelendő a ritka fekete harkály), búbos banka, fülemüle énekétől hangosak tavasszal a ligeterdők. Mindezt kiegészíti a nádi és berki tücsökmadár jellegzetes, „ciripelő” éneke, melyek közé békák (pl. mocsári béka) brekegése, és unkák (vöröshasú unka) „unkogása” vegyül. A folyón többek között szárcsák és tőkés récék tucatjai figyelhetők meg. Olykor a kárókatona, szürke gém és nagy kócsag egyedei érkeznek halászni, ugyanis a Mosoni-Duna gazdag halállományban (pl. keszegfélék, ponty, csuka). A folyó gazdag rovarvilágát szitakötő fajok tucatjai fémjelzik, legjellemzőbb közülük a sávos szitakötő.
Az emlősök közül a vidrát és a hódot kell kiemelni. Ez utóbbi tevékenységét jelzik a vízközeli kidöntött fák és hódrágások végig a folyó mentén.
Írta: Fersch Attila. Fotó: Dr. Alexay Zoltán és Greguss László.