Mecsér természeti környezetéről, növény-, és állatvilágáról

Mecsér természeti környezetéről, növény-, és állatvilágáról

Mecsér földrajzi helyzete alapján a Szigetköz egyik kapujának tekinthető. A Mosoni-Duna jobb partján lévő falu valójában a Mosoni-síkon található, de közvetlenül a folyó partjára települt. A falu címerében látható gázlómadár, hal, és csónak egyértelműen utal arra, hogy a falu lakossága számára mindig is meghatározó környezetet jelentett a folyó. Azzal, hogy Mecsérnél épült közúti híd a Mosoni-Dunán, ténylegesen is kapuként szolgál ahhoz, hogy a Mosoni-síkságról belépjünk a Szigetköz területére. A földrajzi helyzet külön érdekességét az adja, hogy ez a pont, valójában az úgynevezett Felső-, illetve Alsó-Szigetköz határán van, így több tekintetben szerencsésnek mondható a helyzet az élővilág változatossága szempontjából is. A falu belterületét végigkísérő folyó az áradásaival együtt járó veszélyekkel együtt is sokban gazdagította az itt élők életét. E könyv megjelenésének idején zárul le egy korszak a falu és a folyó közös életében, hiszen eddig a falu a folyó árterén volt, így ténylegesen része volt a falu életének a Duna. Azzal, hogy mostantól egy biztonságos árvízvédelmi töltés választja el a falut az élő medertől azzal is együtt jár, hogy elveszíti azt az intim kapcsolatot a lakosság a folyóval, ami nagyon is hozzátartozott a mecsériek életéhez több száz éven keresztül. E sorok írói az elmúlt harminc év alatt sokszor látták, és közvetlenül megtapasztalták a folyó félelmetes arcát is. Néztük, hogy merre mozdul a néma ár, mert aki mecséri az tudja, hogy itt árvízkor nem rohan, nem sodor a folyó, itt a víz némán emelkedik, mivel a Mosoni-Duna a Nagy-Duna magas vízállása miatt visszaduzzad. Amit egyik kezével elvett a Duna, azt a másikkal busásan vissza is adta a falunak. A kiskertek gazdag termőföldje éppúgy, mint a világ bármely folyóvölgyi kultúrája esetén a folyó hordalékának köszönhette termőerejét és kiegyenlített vízellátását.  

1. A nyári hónapokban helybeliek, környékbeliek és nyaralók szívesen lejártak a Dunára. Itt tanultak meg úszni a falubeli gyerekek, itt játszottak, itt barátkoztak. Az üde gyeppel körülvett parti források metsző hideg vízében tapicskoló gyerekek naphosszat „termelték” vödröcskéikbe a kavicsot, s ha netán beleléptek egy strandra látogató liba, vagy kacsa „hagyatékába”, azt is olyan természetesen kezelték, ahogyan egy falusi gyermektől ez elvárható.

A Duna partját a Lickó-csatorna torkolatától a falu másik végén lévő kavicsbányáig ligeterdő-maradványok kísérték. Ezek a változatos erdőfoltok valójában a folyót kísérő természetes ligeterdő származékai voltak. (Néhol egy kevés még megmaradt belőlük.) Az erdő lombkoronáját a fűz és nyárfa fajok alkották. Velük együtt a vénic szil, a magas kőris, a mezei juhar és az enyves éger a legjellemzőbb. Jellemző cserjéi a piros színű bogyóiról még télen és lombfakadás előtt is felismerhető kányabangita, és a veresgyűrű som. A fákra és bokrokra liánnövényzetként fut fel a komló, az aljnövényzetben a hamvas szeder állja az iparkodni akaró útját. A folyómeder közelében zsombéksás, harmatkása, sárga nőszirom, virágkáka és helyenként nád és széleslevelű gyékény szegélyezi az erdőt, illetve a vizet. A parton álló különleges alakú fák, a már említett több évszázados ember-folyó együttélés képi szimbólumának is tekinthető botoló füzek. A Mosoni-Duna ezen a szakaszán változatos medermélységgel és aljzattal rendelkezik. A gyorsabban áramló kavicsos aljzatú részek mellett, lassú folyású,  szinte álló vizű feliszapolódó részek is jellemzik a medret. Ezeken a területeken a folyó gazdag gyökerező hínártársulásoknak ad otthont. A kicsit gyorsabb folyású részeken a nyílfű hínarasa jellemző, mely mindaddig, amíg a növény a vízbe merül hosszú karcsú leveleket fejleszt. Ha kidugja a „fejét” a vízből, akkor megjelenik a nyílhegyszerű levélvállakkal rendelkező levél, s aki nem ismeri az nem is gondolná, hogy ugyanarról a növényről van szó. A lassú, szinte álló szakaszokon a hínáros békaszőlő képez zárt állományokat. Helyenként a sárga virágáról és nagy ovális leveléről könnyen felismerhető vízitököt is látjuk. A partszegély a nyárelőn a legszebb, ekkor virágzik a mocsári nefelejcs és számos további virágos növény. A folyó és folyópart állatvilága nem mindenkinek fedi fel magát. A falu címerében szereplő madarakra és halakra gondol a többség. Habár a címerben szereplő gázló madár a határ-, illetve várvédők jelképét a darut formázza, a település folyópartjára leginkább a szürkegém, vagy ritkábban a nagy kócsag gázlómadarak a jellemzőek. Ilyenkor a folyó bal partján, a víz szélén álló fákon pihennek. A széles folyó biztonságérzetet ad, ezeknek az óvatos madaraknak. A tőkésrécék, vagy ismertebb nevükön vadkacsák nem véletlenül szolgáltak a háziasítás alanyául. Félvad jószágokként ma is gyakran sétálnak akár a falu fő útján is. A múlt század nyolcvanas éveiben híresek voltak a mecséri bütykös hattyúk, melyek részben hasonlóan félvad természetükkel tértek vissza a Kárpát-medence vizeibe. Ma egyik leggyakrabban látható madár az egész évben látható feketecsuhás kormorán. Ne feledkezzünk meg a fehér gólyáról sem, annak ellenére, hogy sajnos jelenleg nem lakott a templom melletti villanyoszlopon lévő fészek. Mint más falu lakóinak a mecsérieknek is hozzátartozik az életéhez az itt költő gólya. Tavasszal várják érkezését, nyárvégén pedig szorongó szívvel figyelik az éppen útra kelő fiatalokat, mikor tiszteletköreiket leróva a falu felett elindulnak a hosszú útra. Aki érdeklődik az állatok iránt annak kimeríthetetlen lehetőségei vannak megismerésükre akár csak a folyó falusi szakaszán, és azt kísérő ligeterdőben. Csigák, pókok, rovarok, békák, hüllők, madarak kisemlősök lakják a tájat az emberrel együtt. Ahogyan a falu lakossága, úgy az itt élő állatok is folyamatosan változnak, cserélődnek. Sajnos vannak, akik elköltöznek, ezek egy részéről mi tehetünk. Jönnek újak, sokszor visszatelepülők és teljesen ismeretlenek is. A falu határában újra itt a hód, de olyan halak is úsznak a folyóban, melyekkel a legöregebb halászok sem találkozhattak korábban. A folyók csodálatos képessége a megújulás. Azzal, hogy némiképp elsiratjuk a huszadik század második felétől megismert Mecséri Duna partot, egyúttal reményünket is kifejezzük a tekintetben, hogy a most éppen építési területként, megsebzett tájként látható folyópartra visszatérnek az „elkergetettek” és az új „honfoglalók”. A folyó mindig az új élet alapját teremti meg. Kívánjuk, hogy a megújuló Mecséri-Dunapart minél többet tudjon visszafogadni a korábbi lakóiból, és a táj harmóniája térjen vissza. Jó volna, ha e nagy volumenű tájrendezés után ismét egy olyan időszak térne vissza Mecsérre, ami abból a különleges hangulatból minél többet visszaidézne és megőrizne, ami miatt oly sokan megszerették e duna-parti falucskát.

                                                                                  Dr. Szinetár Csaba és Kovács Péter

Mecsér, 2014. március 5.

Felhasznált és ajánlott irodalmak

Boda, L. (szerk) (2000): A Szigetköz és a Mosoni-síkság. - B.K.L. Kiadó, Szombathely.

Alexay, Z. (1982): Szigetköz. Ember és táj. – Gondolat Kiadó, Budapest.

Alexay, Z. (1989): Szigetköz. – Interpress Kiadó, Budapest.

Timaffy, L és Alexay, Z. (1988): Ezer sziget országa. – Móra Ferenc könyvkiadó, Budapest.

A fotókat Dr. Alexay Zoltán és Greguss László készítették.