"Most, midőn már nyugalom után vágyódom, hálát adok Istenemnek, hogy tanítót teremtett belőlem s ha visszagondolok az elmúlt éveimre s a nemzedékekre, amit neveltem, öröm tölti el lelkemet, mert látom. nem nélkülöztem. nem szenvedtem hiába."
Hetvényi /Simstich/ István
(írta: Gülch Csaba)
Hetvényi /Simstich/ István 1827. február 6-án született Gyõrben, egy újvárosi gazdacsaládban. A családi legendák szerint õsei II. Rákóczi Ferenc idején költöztek „Erdélyországól" Moson megyébe.
„Érdekesen alakult névhasználata. 1848-1849 hadjáratait Simstich István néven küzdötte végig: kényszer¬katonáskodását viszont már Hetvényi Istvánként töltötte ez utóbbi nevet hivatalosan 1871-ben vette fel.” /Varsányi Péter István: Hetvényi István emlékirata. Hadtörténelmi közlemények 1983/3. 468./
Édesapját 2 éves korában elveszítette. Tanulmányait az újvárosi evangélikus elemi iskolában kezdte, majd 1842-tõl az evangélikus gimnáziumban folytatta. Az elsõ osztályok elvégzése után 1845-ben már a Benedekrendi fõgimnázi¬umban tanult. 1847. november 1-jétõl a pápai református kollégiumba iratkozott. A pápai esztendõ nagy hatással volt rá. Részben a tanárok /Stettner György, Tarczy Lajos/ személye miatt, részben pedig az iskolában uralkodó szellem ragadta magával.
Az l848. mácius 15-i események hatására beállt a pápai polgárõrségbe. Lelkesedését bizonyítandó, a „legnagyobb és legszélesebb" kardot választotta. Miután 48 nyarán visszatért szülõvárosába, a gyõri toborozás elsõ napján /június 4-én/, anyai áldással felcsapott katonának az 5. honvédzászlóaljhoz. 1848 júliusában zászlóalja Komáromba menetelt. A toborozás romantikája után itt találkozott elõször a katonaélet kemény valóságával: vesszõzött hátú honvédekkel, földönalvással, végeláthatatlan gyaloglásokkal. Augusztusban az 5. honvédzászlóaljat a Délvidékre rendelték. Bajáig hajóval, majd onnan szekereken tették meg az utat Verbászig. Augusztus 22-én beosztott honvédként az osztrák tüzérekhez került. Itt döbbent rá, hogy a szerb felkelés vissszaverésére vannak ugyan kirendelve, de azokat a bécsi kormány bújtatta föl és támogatja a magyar ügy ellen. Megfelelõ öltözet, takaró hiányában többször megfázott, hosszabb-rövidebb idõt kórházban töltött. Résztvett az 1848. szeptember 21-i szenttamási ütközetben, 1849 januárjában Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsára Verbásztól Szegedre vonultak. Betegsége miatt ugyan a jelentõsebb csaták ,jó részébõl távolmaradt, de résztvevõje volt az osztrák-szerb erõkkel folytatott délvidéki összecsapásoknak. A szabadságharc utolsó ütközeteinek híre „Erdélyország határszéle" felé érte a zászlóalj megtépázott maradékát. A Vaskapu szoroson keresztül próbáltak volna szökni, de 1849. augusztus 19-én osztrák fogságba estek. Temesvárra vitték õket. ahol a 39. Don Miguel sorgyalog-ezredbe sorolták be és Csehországba /Prágába/ szállították. 1850 augusztusától az 1852. május 2-i szabadságolásáig az ezredzenekarnál szolgált.
„Mivel közhivatalokban a magyar embernek becsülete nem volt", Gyõrbe hazatérve megfelelõ állást nem kapott. Így 1852 õszétõl ideiglenesen bátyja burcsellájával gabonát szállított Gyõr és Moson között. 1855-ben Kispécre került segédtanítónak. Itt rövid ideig maradt, mert 1856 tavaszán Gyõrújfalura kapott meghívást, ahol két évid tanítóskodott. Már 1856 nyarán Enesére invitálták, de végül csak 1858-ban hajlott egykori iskolatársa. Enesey Kálmán hívó szavára.
Enesei munkálkodása alatt sok nehézséggel kellett szembenézni és megküzdeni. Így sürgetõ feladatként a meg¬felelõ iskolaépület megteremtését eszközölte ki a közbirtokosságitól. /Enesére érkezésekor iskolaépületnek a hajdani pásztorházat használták. Az iskolai vizsgák valamelyik közbirtokos pajtájában voltak. Az új iskola végül csak 1865-ben épült fel./ Tanítási módszere a Gyõr vármegyében addig ismeretlen, „hangoztatási és írva olvasási" metodika volt. Ezt nemcsak a szülõk, hanem a tanfelügyelet is fenntartással fogadta és e ,,tanmód" miatt a tanítótársaival is össze¬tûzésbe került. Kigúnyolták. A közbirtokosok közül is kevesen álltak mellette. /Emlékiratának II. kötetében az iskolai vizsgákat említve írja, hogy a jelenlevõ pap és birtokosok közül többen botrányt próbáltak provokálni. „Erre a hallga¬tóságból Mesterházy Lajos felszólalt, hogy a tanító tanította gyerekeket, az tudja, hogy mit hogyan tanultak, tehát hadd kérdezze az!" /Hetvényi István: Emlékirat - kézirat. II. 127./
1860-ban szerezte meg a tanítói oklevelet a soproni evangélikus tanítóképzõben. 37 évig volt Enesén tanító, ahogy emlékiratában írja: „számtalan keserûséget kellett elnyelnem és sok méltatlanságot eltûrnöm.” Kitartó helyt¬állásának, úttörõ ténykedésének fontosságát az idõ igazolta, amikor 1874-ben a megyei tanfelügyelõ nyomtatásban is megjelent értékelése szerint az enesei iskola, „mind fölszerelés, mind tanítás tekintetében a megyében a legjobbak közé tartozik”. /Gyõri Közlöny. 1874. január 18-i száma./ Módszertani és elméleti szakcikkei „A gyõrvidéki tanító¬egyesület értesítõjé"-ben jelentek meg.
Hetvényi István a pedagógiai munka mellett kertészkedéssel is foglalkozott, melyre tanulóit is oktatta. Szemzés útján rózsákat nemesített és az iskolához tartozó szérût gyümölcsös-kerté alakította, ahová Eresén ekkor elsõként szõlõt telepített. Konyhakertjének egyik fõ növénye. egy bécsi kereskedõ által ekkor Európa hírûnek nevezett enesei spárga volt. Kertészeti eredményeirõl készült írásai a „Nép kertészete" és a „Gazdasági lapok" címû szakkiadványokban kerültek nyilvánosság elé.
Nyugdíjazás után 1904. április 3-án bekövetkezett haláláig Sopronban élt. Élétére, néptanítói munkásságra egyik írásában így tekint vissza: „Ez csak rövid vázlata életemnek és munkálkodásomnak, ami e keretet kitölti, az körös sorsa a magyar tanítóknak: önzetlen munka egy hosszú életen át, jutalom érte a nélkülözés, sziránd akarat és buzgóság elõtt ezer-ezer akadály: az ideális célért való lelkesedés mellett a tennivágyást megõrlõ közönyösség. De most. midõn már nyugalom után vágyódom, hálát adok Istenemnek, hogy tanítót teremtett belõlem s ha visszagondolok az elmúlt éveimre s a nemzedékekre, amit neveltem, öröm tölti el lelkemet, mert látom. nem nélkülöztem. nem szenvedtem hiába."
Forrás: http://www.enese.hu/index.php/eneserol/neves-eneseiek
