Dr. Fábián Ferenc Tájház és Közösségi Tér - Rábapatona

A falu régi tárgyi emlékeinek gyűjtését az 1980-as években Kertai Lászlóné tanárnő és az irányítása alatt lelkesen tevékenykedő szakkörös diákok kezdték el.

 

Rábapatonán fontos intézmény a Dr. Fábián Ferenc Tájház és Közösségi Tér. A falu régi tárgyi emlékeinek gyűjtését az 1980-as években Kertai Lászlóné tanárnő és az irányítása alatt lelkesen tevékenykedő szakkörös diákok kezdték el. A tudatos gyűjtőmunkát 1994 nyarán két lelkes gimnazista lány, Gombosi Beatrix és Szalai Anna folytatta. A rendkívül eredményes gyűjtőmunka után a lányok elhatározták, hogy a tárgyi gyűjtemény számára egy tájházat kell létrehozni. Az önkormányzat, a tulajdonában álló, éppen akkor megüresedett régi orvosi rendelő épületét ajánlotta fel e célra. 1994. november 18-án nyílt meg Rábapatona Község Néprajzi Kiállítása Gombosi Beatrix és Szalai Anna munkájának köszönhetően. Az iskolában kiállított tárgyakat is itt helyezték el. A néprajzi kiállítás bemutatja a falusi mezőgazdasági munkával, halászattal kapcsolatos eszközöket, a hitélethez köthető tárgyi emlékeket, a régi falusi konyhát és a tisztaszoba miliőjét. A tárgyi anyagok mellett rendkívül sok és érdekes írott és képi anyag tekinthető meg. Az épület és a kiállítás 2013-ban megújult.

 

A tájházról videofelvétel látható az alábbi linken:

 http://rabakozihelytortenetkutatoktarsulata.network.hu/video/v_rabakozkutatok_napja_rabapatona/tajhaz_rabapatonan 

 

Galéria

Közösségi média