Virágvasárnap emlékező szertartással felidézik az Úr Jézus szamáron való diadalmas bevonulását a szent városba, Jeruzsálembe.
A virágvasárnapi istentisztelet az egyik leggazdagabban kiépített vasárnapi liturgia. Nagyhétről attól a perctől beszélhetünk, amikor Virágvasárnapot megünnepelték.
Ezt a vasárnapot az emlékező körmenettel Jeruzsálemben kezdték el. Nagyon ősi eredetű ünnep, s napjainkig is a jeruzsálemi püspök személyében magának az Úrnak bevonulását ünneplik jelképesen a szent városba. Volt idő, mikor a püspök szamárháton vonult be, a hívek pedig ruhájukat terítették elébe. Ilyen körmenetről a magyar liturgiában is tudunk, például a pécsi egyházmegyében a hívek ruhájukat leterítették az útra. A körmenet monasztikus leírásában, a Pray-kódexben találunk egy igen kedves mozzanatot: a „Percutiam Pastorem”-et. A papot barkaággal megveregették, a Szentírás szavára emlékezve, hogy „megverem a pásztort, szétszéled a nyáj.”
A VIII. századtól szokásos az ún. missa sicca, szárazmise. Ennek liturgikus felépítése ugyanis a szentmisével azonos: van introitusa, orátiója, olvasmánya; a graduale helyett van két responzórium, azután pedig a Jézus bevonulásáról szóló evangélium. A kenyér és bor felajánlása helyett a pálmaágak felajánlása következik, majd elhangzik a prefáció és a Sanctus. A mise átváltoztatása helyett a szentelési imák következnek, majd a pap szenteltvízzel meghinti és megtömjénezi az ágakat. A misében most következne a szentáldozás, amit itt az ágak kiosztása helyettesít.
Az Éneklő Egyház egy ünnepélyes, négy stációból álló bevonulás lehetőségét állítja elénk. A gyülekezés helyére kereszttel és gyertyával kivonul az asszisztencia, közben a körmeneti éneket éneklik: „Üdvünknek boldog ünnepe” (Magnum salutis gaudium-himnusz; 801. szám).
Az első stáció az ágak megszentelése egy könyörgéssel, szenteltvízzel, tömjénnel. Itt éneklik a „Hozsanna Dávid Fiának” antifonát (Hosanna Filio David; 802. szám), és itt hangzik el a Virágvasárnapról szóló evangélium (Mt 21,1-9), mert a misének az evangéliuma maga a Passió lesz. Tovább indul a menet a körmeneti énekkel (801. szám).
A második stáció az ágak leterítése. A körmenet megáll egy alkalmas helyen, a pap átveszi a keresztet a keresztvivőtől, gyermekek lépnek elébe, ágakat terítenek a földre, amelyeken a pap áthalad, míg ezt éneklik: „Jeruzsálem gyermeknépe pálmafáknak ágait hozván” (Pueri Hebraeorum tollentes; 803. szám).
Harmadik stáció a ruhák leterítése. Gyermekek díszes ruhát hoznak a körmenettel szemben, a „Jeruzsálem gyermeknépe leterítvén ruháit” antifonát éneklik (Pueri Hebraeorum vestimenta; 804. szám), miközben a nép azt megismétli, a ruhákat leterítik az útra, a pap ismét kereszttel kezében áthalad rajta. Ismét körmeneti énekkel folytatjuk a menetet.
Negyedik stáció már a szentély diadalíve alatt, a szentély előtt lehet: hódolat Krisztus Király előtt. A körmenet csúcspontja az ünnepi himnusz éneklése, elsősorban a gyermekek hódolata: „Dicsőség és dicséret Tenéked” (Gloria laus et honor; 805. szám). Ennek verzusait lehetőleg gyermekcsoportok énekeljék a kereszt elé lépve, s a refrén alatt mély meghajlással hódolva. Egy befejező könyörgéssel zárul a körmenet. A pap eddig piros palástot hordott, most piros miseruhát (kazulát) ölt magára, és kezdődik az introitus: „Mi pedig dicsekedjünk” (Nos autem gloriari; 541. szám).
A II. vatikáni zsinat utáni reformok igen leegyszerűsítették a szertartást. Alkalmas helyen röviden megtörténik az ágak megáldása (melyeket már kezükben tartanak a hívek, tehát elmarad az ágak kiosztása), majd énekes körmenet után azonnal az orációval kezdődik a mise. Sőt az egész szertartást helyettesítheti egy ünnepélyes bevonulás (introitus), mely közben mindenki ágat tart a kezében. Az új szertartáskönyvek egyáltalán nem szabályozzák az énekrendet, de a régi kis antifonákat és a „Gloria laus”-t választhatóként felsorolják.
A mise
Ennek a szentmisének különlegessége a passió éneklése. Az újabb előírások is lehetővé teszik, hogy maradjanak a régi szokásnál, amely szerint ezen a napon minden évben Szent Máté evangéliumából énekelik a szenvedés evangéliumát, vagyis a Passiót dramatizálva (tehát szereplőkre és kórus - turbára felosztva).
Az önállóságra emelkedett olvasó-tónusok közül legfontosabb a passió. Jézus szenvedéstörténetét ősi idők óta a nagyhét négy napján olvasták a misében: Virágvasárnap Máté, nagykedden Márk, nagyszerdán Lukács, nagypénteken János evangéliuma szerint. A passió-tónus kvintambitusú recitációs modell, melyhez azonban utólag két további szakaszt fűztek: egy mélyebbet a Jézus szavait idéző mondatokhoz, és egy magasabbat az összes többi bibliai szereplő szavaihoz. A második évezredben szokásba jött, hogy a három szakaszt három személy között megosztják. Az eredeti olvasmány-tónus tehát az elbeszélő részeket olvasó „evangélista” szólamában látható. Az európai passiódallamok többsége a „dúr” olvasmánytónus fejleménye. A magyar hagyomány a „moll” olvasmánytónusból létrejött passiót tartott fenn. Jézus szavait itt nem mélyebb ambitusban éneklik, hanem a túba kerül mélyebbre, a moll pentachord második fokára. A harmadik formula itt is a túbahang és annak felső kvartja között helyezkedik el.
Forrás: a település archívuma
