A falu legöregebb házaként számon tartott épület 1786-ból származik. Erről a mestergerendába vésett évszám tanúskodik. Ugyan itt szerepel a S. J. monogram is, ami Szabó János nevét fedi. Ő építette a házat, akinek a felesége Szabó Örzsike, fia Szabó Péter volt, az ő fia Szabó András, akinek felesége Győrik Katalin. Az ő lányuk Szabó Örzsike, aki a Tárnokréti származású Doktor Sándorhoz ment feleségül. A ház utolsó lakója Doktor Róza az ő lányuk volt.

Az akkori kornak megfelelően a ház fala föcskerakás, a tető náddal fedett. Leírások állítása szerint a környéken ágasfás ház már rég nem található, azonban a helyreállitás során mi a gazdasági építményekben rátaláltunk a betapasztott illetve befalazott ágasfákra.

A helyreállítás során végig szem előtt   kívül nem használtunk fel semmi újszerűbbnek mondható anyagot. A falazáshoz vályogtéglákat vetettünk, a falak és padlók sározása során homokot, agyagot, pelyvát és lóhullatékot kevertünk megfelelő mennyiségű vízzel. A faszerkezeteket lenolajjal kezeltük.
 
A jellegzetes kisalföldi zsöllérház tagolása leírások alapján a következő: utca felöl egy szoba, hátra felé a kamra helyezkedett el. Mindkét helység a konyha külsejéből nyílt. A szabadkéményes rész a konyha belseje, amit kéményaljának neveztek. Ez a beosztás valamikor ezen a házon is megvolt, de az idők során annyiban módosult, hogy a kamrából is szobát alakítottak ki, és tulajdonképpen itt zajlott az élet. Az utca felöli szoba lett a tisztaszoba, amit csak alkalomszerűen használtak.  A ház büszkesége ma a pitvarral szemben lévő nyitott kéményes konyha. Ennek érdekessége a vesszőből font kas kémény, aminek az anyaga a tapasztás miatt nem látható. A funkció megőrzése itt érvényesül a legjobban, ugyanis a kemencét és a takarék tűzhelyet használhatóan állítottuk helyre. A lakószoba takaréktűzhelyén is újra lehet sütni-főzni és melegedni mellette. A tisztaszobát valamikor a konyha felől fűthető zöldmázas szemeskályhával tartották melegen.
 
Az épület berendezését nagyrészt a házban maradt tárgyakkal oldottuk meg. Ami hiányzott, a falu és a környező falvak lakosainak felajánlásaiból illetve kölcsönzéséből sikerült összegyűjteni. A textilféleségeket, szalmazsákokat, terítőket, törlőkendőket, bő gatyát, pendelyeket a házban találtuk.
 
A házból kilépve a tornácon az eresz alatt hajdani búzás vermek nyomait fedezhetjük fel. Valamikor ez egy hordó formájú, zsuppal bélelt verem volt,amit minden évben kiperzseltek. Ugyan ilyen verem a tornác végében a disznóól bejáratánál is volt. A gazdasági rész (kamra, marhaistálló, lóistálló, tyúkól, disznóól) helyreállítására még nem került sor. Az udvaron számos gazdasági eszköz figyelhető meg: ekék, krumplitöltő, szecskavágó, kukoricamorzsoló és daráló, mázsák, mérlegek, kaszák, nádazó macska, tilolók, gereben stb. 
 
Az épület végében felállított pajta nem itt volt. A ház eredeti pajtáját, amit Szabó András épített 1866-ban a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megvásárolta. A jelenleg látható pajtát, a szomszédos Markotabödögén vásároltuk meg, elbontottuk, és kibővítve építettük fel mai helyére. A pajta közösségi térként is működik. Táncházaknak, színházi előadásoknak, ismeretterjesztő előadásoknak, úti beszámolóknak, kiállításoknak, játszóházaknak, és egyéb rendezvényeknek ad helyet.
 
Az érdeklődő látogatóknak kellemes „időutazást” kívánnak a tulajdonosok: 
Sipos Tibor és Kiss Zsuzsa