Börcs híres szülötte Varga Béla.

1946. február 7-tõl a miniszterelnökké választott Nagy Ferenc utódaként ő lett a Nemzetgyűlés elnöke.

Varga Béla 1903-ban született Börcsön. Elemi iskoláit szülőfalujában, 1922-ben leérettségizett a győri bencéseknél, majd elvégezte a veszprémi Püspöki Római Katolikus Hittudományi Főiskolát, s 1926-ban pappá szentelték. 1937-ben a Kisgazda Párt alelnöke lett, 1939-ben országgyűlési képviselővé választották. A II. világháború alatt Teleki Pál miniszterelnök kérésére a lengyel menekültekkel foglalkozott. Segítette a lengyel menekültek Nyugat-Európába jutását. A menekülteknek szervezte a balatonboglári lengyel gimnáziumot. Részt vett a nemzeti függetlenségi és az ellenállási mozgalomban. 1944 áprilisától Zala megyében bujkált, majd novemberétől a jezsuiták pesti kolostorában vészelte át a város utolsó ostromát. 1945-ben azonnal bekapcsolódott az FKGP munkájába, s hamarosan a párt ügyvezető elnökévé választották. 1945. november 4-én nemzetgyűlési képviselővé választották. 1946. február 7-tõl a miniszterelnökké választott Nagy Ferenc utódaként õ lett a Nemzetgyűlés elnöke. Miután a miniszterelnököt emigrációba kényszerítették, 1947. június 2-án Varga Béla is elhagyta az országot. Rövid svájci tartózkodás után, az Egyesült Államokban telepedett le. Itt tevékeny szerepet játszott a magyar emigrációban. Tekintélyét, megbecsülését jelzi, hogy több amerikai elnökkel is személyes kapcsolatban állt (Eisenhower, Johnson, Nixon). A rendszerváltás után, 1990. május 2-án õ nyitotta meg az új demokratikus magyar parlament alakuló ülését. 1991. július 2-án végleg hazaköltözött Magyarországra. Tiszteletbeli lengyel állampolgárságot kapott, s De Gaulle tábornok, francia elnök pedig a Becsületrend tiszti keresztjével tüntette ki. 1995. október 13-án, Budapesten hunyt el 92 éves korában.

 

Galéria

Közösségi média