Leletek bizonyítják, hogy a település az őskőkor legvégső szakaszában már lakott hely volt.
A Rábaköz szélén fekvő Koroncónak első okleveles említése 1207-ben volt. Régészeti szempontból a megye egyik legértékesebb, leggazdagabb települése. Hogy a XIII. században már népes curunczue nemzetség adott-e nevet a helységnek, vagy a helységről írta-e magát annak a nemzetség, bizonytalan. A táj fontos alkotóelemei a Marcal, a falut kettészelő Bornát-ér és a határt behálózó erek.
A török dúlások után visszaszivárgott lakosok vesszőből font, sárral tapasztott templomot állítottak. Ezt a helyet jelöli a községházával szemben álló kereszt. Körülötte volt a temető, amely elpusztult. Ezt a településrészt ma is Pusztatemetőnek hívják. Mai római katolikus templomát 1745-ben építették, de 1899-ben megnagyobbították. Zombori Lippay Gézának, Gáspárháza pusztáján úrilaka és mintagazdasága volt, amely a második világháború után pusztult el. A Lippay család kriptája a temetőben felújítva, megnagyobbítva ravatalozóként szolgál.
A község valamikori zsákutca-jellege megváltozott, hiszen Győr (Ménfőcsanak), Rábapatona, Tét irányában átjárható, Győrszemere felé pedig 1800 métert földúton kell megtenni. Egykor gazdasági vasút kötötte össze Győrszemerével, amelyen személyforgalom is volt. A településen fellelhetők még nádtetős és a XX. sz. elejét idéző hagyományos parasztházak is.
Haraszt településrészen pár évvel ezelőtt vesszőből font sárral tapasztott kápolnát építettek, ahol miséket is tartanak.
Írta: Józsa Tamás. Fotó: Dr. Alexay Zoltán és Greguss László és a település archívumából.
